Ugrás a tartalomhoz

Vajon az asztalosok pár évente újratanulják, hogy hogyan fűrészeljenek el egy asztallapot egy újabb, jobb módszerrel? Vajon a festők elavultnak hiszik magukat, amiért még mindig olajfestéket használnak? Vagy ez a folytonos változás csak ránk, front-end fejlesztőkre jellemző?

A konténer lekérdezésekből és sok minden másból is, ami nemsokára érkezik, látszik, hogy a dolgok gyorsan fejlődnek. És miután nekünk is lépést kell tartanunk, ezért biztosítottuk, hogy a felmérés eredményei is kapjanak egy kis turbózást!

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl össze tudunk vetni különböző adatpontokat, mint például az éves fizetést tapasztalat szerint, vagy a nemek eloszlását egy adott országon belül. Néhány ilyen összevetést láthatsz majd az eredmények között, de mi arra szeretnénk téged bíztatni, hogy magad is elemezd ezeket az adatokat az API-unkon keresztül vagy az adatok letöltésével. Szólj nekünk is, ha végül saját vizualizációt készítettél!

És most nézzük, hogy mit történt a CSS-sel ebben az évben!

Megjegyzés: A 2021-es State of JavaScript](http://stateofjs.com/) időhiány miatt el lett tolva 2022 januárig. Visszavárunk az ünnepek utan!

Külön köszönet

Sarah Fossheim

Sarah Fossheim

Akadálymentesítési tanácsadó
Christopher Kirk-Nielsen

Christopher Kirk-Nielsen

Logót tervezte
Kilian Valkhof

Kilian Valkhof

Mobil tesztelés
Alexey Pyltsyn

Alexey Pyltsyn

Kód refaktorálás
Raphaël Benitte

Raphaël Benitte

Adatvizualizáció
Philip Jägenstedt

Philip Jägenstedt

Felmérést tervezte
Dan Cowell

Dan Cowell

A repo architektúrája
Ben Szabo

Ben Szabo

Kód refaktorálás
Una Kravets

Una Kravets

Felmérést tervezte
Adam Argyle

Adam Argyle

Felmérést tervezte

Stay Tuned

If you'd like to know when we release additional results or announce next year's edition, just leave us your email below:

Partnereink

Fordítási segítség

Català

فارسی

Galego

Italiano

Português

Русский

Українська

Svenska

Türkçe

Indonesia

正體中文

Polski

한국어

Nederlands

Română